Rangsor, hierarchia, dominancia, nevelés

2015. június 17. 11:11  •  Szerző:
malinois-and-border-collie-788032

A megfelelő nevelésnek fontos szerepe van abban, hogy a gazdi és kutyája között boldog és jó kapcsolat alakulhasson ki. A nevelés segítségével a kutya megtanulja megérteni embertársa elvárásait, kívánságait, és képes lesz jobban alkalmazkodni környezetéhez. Másfelől minél jobban érti a gazda kutyája viselkedését, annál több örömét leli majd az állatban.A kutya attól igazán jó társ az ember számára, mert hozzá hasonlóan társas lény. Egy kutya számára természetes, hogy falkában éljen, és kommunikáljon társaival. Gondot jelenthet viszont, ha a kutyáknak emberi értéket és tulajdonságokat tulajdonítunk, hiszen azért ők mégsem emberek.

Hogyan kezdjük a kutya nevelését?

A kutyák nem úgy kommunikálnak, mint az emberek. A kutyanyelv teljesen más, mint az emberi, és a gazdinak kell megpróbálni megérteni és megtanulni a kutyák nyelvét. Míg az emberek elsősorban szóban kommunikálnak, a kutyák a jelek, jelzések, testbeszéd útján. Hogy jó tanárok legyünk, először nekünk kell megtanulnunk a kutyák testbeszédét.

Bár már régóta az ember megszelídített társa, a mai kutyáknak is szükségük van arra, hogy hasonló körülmények között éljenek, mint falkában élő őseik. Néhányuk természeténél fogva alázatosabb, alárendelt, mások inkább vezető szerepre törnek, dominánsak.

A kutyatulajdonosok és kiképzők a dominanciával kapcsolatban különféle nézeteket vallanak: egyesek szerint a gazdának kell a vezető, alfa szerepet betölteni a “falkában”, mások szerint pedig épphogy kerülendő a dominanciára való törekvés, és a kutya-ember kapcsolatnak pusztán a dicséreten, jutalmazáson alapuló pozitív megerősítésre szabad épülnie.

Egyértelmű választ nem lehet adni erre a kérdésre, hiszen a kutya nevelése, csakúgy, mint a gyerekeké, bonyolult együttműködést, folyamatos alkalmazkodást igénylő folyamat. Az kutyák viselkedésének kutatásával foglalkozó etológusok egy egész napos konferencia keretén belül foglalkoztak ezzel a kérdéskörrel.

Az előadások összefoglalóját az ELTE Etológia Tanszék Családi Kutya Csoportjának  2013. áprilisi hírlevelében olvashattuk.

playing-puppies-790638Manapság egyre többet hallani a kutyagazdák körében, hogy “az én kutyám domináns”, vagy “az én kutyám inkább alárendelt típus”. Szintén sok kutyakiképző hangoztat a dominanciával kapcsolatos különböző nézeteket: egyesek szerint a gazdának kell az alfa szerepet betölteni a “falkában”, mások szerint épphogy kerülendő a dominanciára való törekvés, vagy nem is létezik ilyesmi, és a kutya-ember kapcsolatnak pusztán pozitív megerősítésre szabad épülnie.

Mit is jelent mindez valójában, és kinek van igaza?

Sajnos csalódást kell okoznunk azoknak, akik egy frappáns igen/nem választ remélnek egy ilyen összetett kérdéssel kapcsolatban. Viszont nyugodt szívvel állítható, hogy a fent említett szélsőséges hozzáállások egyike sem fedi a valóságot. Pontosan ezért folyhatott érdekes párbeszéd etológusok, kutyakiképzők és más szakemberek között a dominancia kérdése kapcsán.

A kutyák dominanciájával kapcsolatban gyakran előkerül a farkassal mint a kutya legközelebbi vadon élő rokonával való összehasonlítás. A legfrissebb kutatási eredmények alapján tudjuk, hogy – az eddigi uralkodó nézetekkel ellentétben – a vadon élő farkasok jellemzően családokban élnek, amelyek egy párból és 1-3 éves utódaikból állnak. Ahogy az utódok ivaréretté válnak, elhagyják a családot, így csak a szaporodó pár tekinthető a családi falka állandó tagjának. Ezzel szemben a fogságban tartott farkasoknak nincs lehetőségük ilyenfajta elvándorlásra, sőt gyakran nem rokon egyedeket is összezárnak, amelyek így kénytelenek valamiféle falkába rendeződni. Ebben az esetben alakulnak ki azok a farkas falkák, amelyeknél megfigyelhető az egyedek közti éles, alá-fölérendeltségben megnyilvánuló viszony (alfa, béta, omega egyed), és a hierarchiát alakító/fenntartó gyakori agresszió. A természetes környezetben élő családi falkákban viszont a dominancia agresszív kifejezése viszonylag ritka, a szülők vezető szerepét az utódok ritkán kérdőjelezik meg. A kölyöknevelési időszak kivételével a szülők közül a nőstény viselkedik alárendeltként. Ugyanakkor abban az esetben, amikor több család csatlakozik egymáshoz és egy nagyobb falkát alkotnak, már komplexebb módon alakul a hierarchia a felnőtt egyedek és a növendékek között is.

border-collie-337451Felmerül a kérdés, hogy a nem szorosan emberi gazdához tartozó kutyák (pária kutyák) milyen szociális csoportban élnek: falkában, családban vagy netán szerkezet nélküli csoportban?

Bár ezen a téren nem túl sok megfigyelésre támaszkodhatunk, úgy tűnik, a kutyák nem alkotnak a farkasokéhoz hasonló szociális felépítésű falkát; gyakori a nem rokon egyedekből álló laza csoport, nem jellemző a közös utódgondozás és a kooperatív vadászat. Leginkább azt mondhatjuk, hogy a modern kutyáknak az emberi család szociális rendszerébe, hierarchiájába kell beilleszkednie.

Szintén gyakran előkerül a gazdák körében a kérdés, hogy szabad-e, kell-e a kutyától nevelési célzattal elvenni az élelmét. A farkas falkák esetében, ha a zsákmány nagy, akkor a család összes tagja egyszerre eszik, ha a zsákmány kisebb, akkor először az alfa pár eszik belőle. Fontos tudnunk, hogy a farkasok esetében létezik egy bizonyos “tulajdonosi terület” (ownership zone), amelyen belül az egyedek a hierarchiában betöltött szerepüktől függetlenül minden fajtárstól megvédik a táplálékukat. Ugyanakkor azt se felejtsük el, hogy a kutya és a farkas ma már – elsősorban épp viselkedési különbségeik miatt – két külön faj, így a kutya viselkedésében számtalan olyan szelekciós hatás is érvényesül, amely a háziasítás és a fajták kialakítása során jött létre. A dominancia teória elvetése vagy elfogadása mai napig a kutyakiképzőket leginkább megosztó kérdések egyike. Ezen a ponton a kutyakiképzés visszahat a tudományra, mert olyan kérdéseket vet fel, amelyek tudományos módszerekkel is vizsgálhatók.

dog-school-672718Fontos azonban megjegyezni, hogy az állatjóléti megfontolásoknak napjainkban egyre nagyobb befolyása van a tudományra. Állatjóléti szakemberek kívánják meghatározni, hogy milyen vizsgálatokat szabad vagy illik elvégezni. A dominancia szerepét feszegető, illetve a pozitív megerősítés új keletű “egyeduralmát” esetleg megkérdőjelező kutatások egyre kevésbé számítanak szívesen látottnak a tudományos fórumokon. Az ilyen – néha túlzónak tűnő – állatjóléti megfontolások viszont sokszor tudományos szempontból megalapozatlan kutyakiképzési gyakorlathoz vezethetnek. Biológiai szemszögből nézve például a pozitív megerősítésen alapuló kiképzési módszer a tanuláselméleti keretrendszernek csak egy önkényesen kiragadott eleme, amely nem lehet alkalmas az összes helyzetben hatékony tanulás elősegítésére.

Érdekes kérdés, hogy egyáltalán feltétlenül szükség van-e tudományosan megalapozott elméleti háttérre a kutyák képzéséhez. A dominancia-elmélet látszólag egységes keretet nyújt a kutya viselkedési problémáinak megértéséhez és korrigálásához, ám számos olyan elgondolást tartalmaz, amely ellentmond a tudomány jelenlegi állásának. Vajon alkalmazható-e mindennek ellenére, ha sokszor beválik és ráadásul nincs jobb, egységes és koherens, széles körben elterjedt metodika? Tény, hogy a tudománynak szüksége van egy elméleti keretre, amiben megfogalmazhatja a kérdéseit és értelmezheti megfigyeléseit. Kérdéses azonban, hogy a kiképzőknek is szüksége van-e egy olyan egységes elméleti keretre, amely mindent megmagyaráz. Amennyiben a válasz igen, ennek a keretnek egy gyakorlatias és egyszerű rendszernek kell lennie ahhoz, hogy a gazdáknak könnyen átadható legyen, ami miatt a tudományos és a gyakorlati munka alapját képző elméleti háttér különbözni fog.

Az összefoglalót írták: Gerencsér Linda, Szabó Dóra, Miklósi Bernadett és Péter András.