Radar és a félszülinap

2015. szeptember 29. 05:20  •  Szerző:
2015-09-11 17.27.03

Akármerre sétálunk, aki csak ismer minket, ámulva nézi Radar hihetetlen ütemű növekedését. Mi inkább az egyre nagyobb mozgásigényét vesszük észre. Pár hónappal ezelőtt elég volt fél óra futkározás és Radar fél napra ismét kidőlt. IMG_4935Visszanézve a régi képeket, szinte hihetetlennek tűnik, hogy ő is volt valaha ilyen pici ártatlan kis szőrgombóc.

Persze mint nevelőszülőknek, kötelességünk volt megünnepelni eme neves napot, és fél éves szülinapja alkalmából vettünk neki egy mini kutyatortát. Bizony létezik ilyen, állítólag emberi fogyasztásra is alkalmas, sőt finom is, de mi inkább meghagytuk az egészet a kutyusnak.

Radar kicsit értetlenül állt a dologhoz, mivel felülhetett az asztalhoz közénk, ami eddig maximálisan tilos dolog volt. A legaranyosabb az egészben, hogy nem volt hajlandó megenni a tortáját az asztalról, mikor engedélyt kapott rá, hiszen azt neki nem szabad és ezt ez ezek szerint kellően belevéstük a fejébe. Így a tortáját szépen az etető tálkájában fogyasztotta el és utána még órákig lefoglalta az elguruló morzsák felkutatása.

2015-08-30 18.24.13 HDRBónuszként kapott tőlünk egy csokis ízesítésű rágócsontot is, ami annyira nem nyerte el a tetszését, de néhány nap alatt azért csak elfogyott az is.

A délutánt a Délegyházi tavaknál töltöttük, sok-sok pancsolással, ugrálással és fadarab dobálással. Igazi nagy, büszke Labrador vált belőle. Bizony lassan felnő a mi kis szőrgombócunk.

Lejegyezte: a nevelőgazdi