Első találkozás

2017. szeptember 4. 07:27  •  Szerző:
20170719_065801-smaller

Az alábbiakban Angyal Gábor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) szakmai vezetőjének bejegyzését olvashatjuk Radarral való első találkozásáról. Innentől (2017 szeptemberétől) kezdve Gábor, Radar gazdájának történeteit osztjuk meg olvasóinkkal.

Kaptam egy e-mailt Momótól, a Vakvezetőkutya-kiképző Iskola vezetőjétől, hogy volna egy kutya, akivel találkozhatnék, megpróbálhatnám, hogy tudunk-e együtt közlekedni. Több kutyáról is tudtam, amelyek a kiképzési program vége felé jártak, de fogalmam sem volt róla, hogy melyikre gondolt. Kérdeztem tőle, de nem árulta el.

Eljött a megbeszélt reggel és a kutyaisi nappalijában vártam izgatottan: vajon kit hoznak be?

Nyílt az ajtó, és egy hozzám hasonlóan izgatott, ám az érzelmeit nem leplező kutya vonszolta maga után az őt pórázon tartó embert, aki Zsuzsi volt, a kutya kiképzője. Egyenesen felém tartottak, és mikor odaértek elém, a kutya mindenféle módon közölte, hogy nagyon örül a velem való találkozásnak. Szóval összenyalogatott, meg hozzám dörgölőzött és hasát felmutatva elém feküdt, orrával böködve engem, hogy gyerünk, simogassam.

- Megismered? – kérdezte Momó.

- Nem – mondtam.

Attól, hogy nem tudtam, melyik kutya örül ennyire nekem, egészen zavarba jöttem és elkezdtem sorolni azoknak a kutyáknak a nevét, akik szóba jöhettek. Sorban nemleges választ kaptam.

- Radar az – mondta Momó. Így már értettem, miért örült nekem ennyire, hiszen nem első találkozásunk volt ez. Mikor télen térdműtétet végeztek rajta, néhány napig én viseltem gondját. Emlékezett rám.

- Természetesen nem muszáj elfogadnod, tudod, műtöttek a térdei. Gondolkozz rajta – mondta Momó.

Számomra egy percig sem volt kérdéses, hogy elfogadom-e. Attól, hogy egy kis hátránnyal éli az életét, még közelebbinek éreztem magamhoz, mint ha nem így volna. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor ki is próbálhatom, hogy milyen vele együtt közlekedni.

Lejegyezte: Gábor