Átadó tanfolyam

2017. szeptember 8. 09:48  •  Szerző:
20170719_065735-smaller

Kaptam egy mailt, hogy átadótanfolyamra mehetek. Az azt jelenti, hogy beköltözhetek az MVGYOSZ csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Központ e célra fenntartott vendégszobájába, és néhány napon át, kiképzői segítséggel, elsajátíthatom a kutyás létforma rejtelmeit, az együtt közlekedés készségét. Be kell bizonyítanom, hogy alkalmas vagyok arra, hogy ellássam, gondozzam a kutyámat és arra, hogy képes vagyok önálló döntéseket hozni, illetve rá merem bízni magamat, az életemet egy vakvezető kutyára.
A tanfolyam három napos volt. Megismerhettem a vakvezető kutyákhoz fűződő speciális jogszabályokat, például hogy hova mehetek be, hova nem, és azt is, hogy Radarnak nem kell szájkosarat viselnie buszon vagy villamoson utazás közben, illetve sehol sem. A tananyag része a kutya szőrzetének ápolása, tisztán tartása, az egészségi állapota változásainak észlelése, az ezzel kapcsolatos teendők megismerése, és minden, ami a felelős kutyatartás fogalomkörébe tartozik.

De a legtöbb időt a közlekedéssel, a Radar – Magyar szótár elsajátításával töltöttük. Megtanultam, hogy Radarul az „Ül!” vezényszó az nem csak egyszerűen ül, hanem fontos a hanglejtés, a hangmagasság, mint minden egyes utasítás esetében. Ha jól ejtem ki a parancsszót, akkor biztos lehetek abban, hogy megteszi a kutya, amit várok tőle, mert megérti.

Három kőkemény, fárasztó együtt töltött napról van szó.

Első, egy szobában töltött éjszakánkon alig aludtunk valamit. Radar nem találta a helyét, jött-ment a szobában. Ide feküdt, majd oda. Aztán felállt, odajött az ágyamhoz és orrával böködte a talpamat. Vajon mit akarhat? Szomjas? De hát ott a víz az itató tálban. Mikor ezt többedszer is megtette, fogtam magunkat és kimentünk az udvarra, hátha a „dolga” végett nem hagy aludni. Kimentünk, de nem igazán a szükség hajtotta. Játszott volna. Én persze nem, inkább aludtam volna, hiszen erre való az éjszaka, főleg egy olyan nap után, mikor legalább kétszer annyit gyalogoltam, mint rendesen. Talán csalódott Radar, de bementünk. Hamarosan el is aludtam és arra riadtam fel, hogy felugrott az ágyamra és készült mellém feküdni. Azon mód letaszajtottam és hangosan ráripakodtam: – Nem szabad! Mit képzelsz! Fekszik!  Laposkúszásban keresett helyet, és aztán hajnalig nyugton is maradt. Akkor jelzett az ébresztőóra és felkeltem, hogy együtt szívjunk friss levegőt az udvaron.

A második éjszakánk már nyugodtabb volt. A harmadik pedig mintaszerű. Olyan volt ez az egész, mint amikor az újszülöttel először éjszakázunk együtt és még nem tudjuk, hogy mikor mit akar, mit tegyünk, ha sír, ha nyöszörög, megriadjunk-e, ha sokáig alszik egyfolytában – és a többi. A harmadik nap végére rájöttem, hogy rengeteget kell még tanulnom, gyakorolnom.

Lejegyezte: Gábor