Szabadagazdi
Felelős gazdi Radar kuckója

Radar naplója – visszatekintő

Hamarosan blogot indítunk a Szabad a Gazdi – a felelős állattartásért programunk keretében: egy vakvezető kutya kiképzésének mindennapjait követhetitek végig – írtuk honlapunkon 2015 márciusában. Célunk az volt, hogy felkeltsük a figyelmét azoknak a szervezeteknek és magánszemélyeknek, akik szintén fontosnak tartják a segítő kutyák képzésének ügyét, és a kutyák kiképzésének támogatásával hozzájárulnak minél több ember életminőségének javításához.

A Nemzeti Élemiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével (MVGYOSZ) együttműködve 2015-ben úgy döntött, hogy a Hivatal örökbe fogad egy vakvezető kutyát, állja a kiképzésének minden költségét, és végigkíséri a vakvezető kutyák nevelésének és kiképzésének, munkába állásának és nyugdíjba vonulásának legfontosabb mozzanatait. Az egész folyamatot dokumentálja, melynek kapcsán fontos, a felelős állattartással és állategészségüggyel kapcsolatos információkat oszt meg a közvéleménnyel, egyben a vakok és gyengénlátók életének a mindennapjaira is ráirányítja a figyelmet.

Radar, az akkor még csak vakvezető kutyának kiszemelt labrador retriever kölyök 2015. március 9-én született a MVGYOSZ tenyészkutyája, Mona almából. Radar életének mozzanatait – születésétől kezdve a nevelőgazdis hónapokon és a kiképzésén át a végleges gazdihoz kerüléséig – az előző honlapunkon kísérhettétek végig a blogbejegyzésekben.

Radar első hónapjairól készült az a napló, amelyben a kiképzést megelőző időszakot mutatják be a nevelőgazdi, Dr. Láda Erika blogbejegyzései.

Radar naplója 2015-2016

Cikkek ebben a kategóriában

Készülj fel a külföldi vakációra!

ml

Így sikerült a tudatos gazdi tesztje

ml

Rókavakcinázás októberben

ml

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató