Szabadagazdi
Felelős gazdi Radar kuckója

Ne félj, nem bánt!

A félelem természetes reakciója minden egészséges embernek. Célja az adott ember egészségének, létezésének fenntartása. Vannak velünk született félelmeink, mint például az erős zajtól és a lezuhanástól való félelem. Tanult félelmeink közé tartoznak a különböző állatoktól, így a kutyától való félelem is.

Az első általam ismert kutyák neve Lady és Pletyka volt. Egy vadász kutyái voltak, magyar vizsla és tacskó fajtájúak. Mivel Lady megharapta a bátyámat, aki etetés közben próbálta megsimogatni őt, ezért féltem tőle.
Pletyka sokkal kisebb volt, és nem harapott meg senkit, így tőle nem tartottam.

Aztán úgy 11 éves lehettem, amikor egy három hónapos magyar vizsla kölyök jött szembe az utcán, és annyira cuki volt velem, hogy akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen lesz kutyám és magyar vizsla lesz.

Ötödik osztályban, egy földrajzórán meg is született életem első (ragrímes) verse:
Szeretnék egy kiskutyát,
Barna szőrű magyar vizslát,
Aranyos kis Buksikát,
Farkcsóválós kutyuskát.

Feleségemet gyermekkorában megharapta egy kutya, ezért kialakult benne a kutyák iránti bizalmatlanság, félelem. Neki aztán azóta is mondhatja bárki, hogy „nem bánt!”. Ezt a félelmet sikeresen átadta mindhárom kislányunknak. Komoly munka eredménye volt, amikor először voltak hajlandóak megsimogatni egy Rémó nevű, 14 éves (fogatlan) pekingi palotapincsit.

Nemrégiben egyik lányom arról számolt be, hogy a nagytestű kutyákkal szemben érzett bizalmatlanságát csak akkor tudta levetkőzni, amikor megismerte Radart. A képen egy olyan pici gyerek látható, aki érdeklődve közeledik Radarhoz, és viszont.

Lehet, hogy Radar extra küldetése az is, hogy kialakítsa a gyerekekben a kutyák iránti bizalmat?

Lejegyezte: Angyal Gábor

Cikkek ebben a kategóriában

Alapengedelmességi gyakorlatok

ml

Mindent a mikrochipről

admin

Viselkedésbeli rendellenességek

ml

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató