Szabadagazdi
Szakértő szemmel

Így vizsgázott a halőri szolgálat kutyája, Bandita

A Nébih Állami Halőri Szolgálatának (ÁHSZ) munkatársai mellett csak az a kutya láthat el szolgálati kutyaként feladatot, amelyik sikeres vizsgát tesz. A szolgálati vizsga két (naptári) évig érvényes, ezt követően pedig meg kell újítani. A vizsgázott kutya azzal a kutyavezetővel láthatja el a szolgálatot, akivel sikeres vizsgát tett.

 

A vizsgára beugró az engedelmességi és ügyességi feladatok ellátása. Csak az a kutya kezdheti meg az őrző-védő részt, aki ebből eredményes vizsgát tett. Itt nem csak a vezényszavakat kell végrehajtani a vizsgázóknak, de figyelemelvonáskor is bizonyítani kell a feltétel nélküli helyben maradást, utasítás-végrehajtást. Banditának, az ÁHSZ szolgálatikutya-jelöltjének is hosszú perceket kellett helyben figyelnie, amíg mellette játékos feladatokat hajtanak végre egy másik kutyával, továbbá szabadon követve kellett akadályt, árkot átugornia. Ennek sikeres teljesítése után várt rá az igazi próbatétel, a vezetője intézkedéseinek biztosítása. Egy esetleges intézkedés közbeni agresszív támadást kellett elhárítania, mindezt a kutya számára teljesen idegen környezetben.

Bandita a vizsgán megfelelő minősítést kapott, és közel másfél éves felkészülés után állhatott szolgálatba.

Cikkek ebben a kategóriában

Október 4.

ml

Vasárnap rendezik meg a VI. Belvárosi Kutyafesztivált

Strbik Dorina

A kutyák agya különböző módon reagál az emberi és a kutyahangokra

Strbik Dorina

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató