Olyan könnyen mondjuk, hogy szeretjük az állatokat. De vajon nem arról van-e szó valójában, hogy azt szeretjük bennük, ahogyan „ők” minket szeretnek és szolgálnak…? Nézzük meg az egyes jelzőket, amelyekkel megnevezzük az egyes állat(faj)okat! Társ-, haszon-, munka-, szolgálati-, jelző-, igás-, terápiás-, kísérleti-, hústermelő- és így tovább. Emberi társadalmunk régóta használja bizonyos célokra a velünk egy bolygón élő állatokat.
Életünk fennmaradását segítő vagy akár kényelmünket, kedvtelésünket szolgáló tevékenységeinkkel bizonyos állatfajokat a kihalás szélére sodortunk, más fajokat tömegesen tenyésztünk vagy „túltenyésztünk”. Mentalitásunkban felborult az egyensúly, amelynek következménye az egész Földön megjelenik, például óriási méretű, kontinenseken át ható jelenségekben, különböző járványokban. Akkor lesz eredménye a globális jobbító szándéknak, ha egyéni hatáskörben megtesszük, amit szükséges. Az állatok igényeinek, érdekeinek (!) tisztelete hosszú távon az emberi fennmaradást is szolgálja.
Már kisgyerekkorban megtanulhatjuk, hogy az élet érték, akkor is, ha egy állatnak nincs közvetlen vagy látható „hasznossága” az ember számára. Vagy hibás példákon nevelkedve elsajátíthatjuk, hogy a nekünk kiszolgáltatott lényekkel úgymond „lehet” durva, akár elhanyagoló bánásmódot alkalmazni, mert nincs következmény. A napjainkban megjelenő szélsőséges álláspontok között egyensúlyt, középutat találni éppen az állatok és az emberi élet védelmében olyannyira sürgető feladat. Azt a tényt ugyanis régóta ismerjük, hogy az emberi egészség nem független az állatok és a környezet egészségétől. Akár vannak állataink, akár nincsenek, el tudunk képzelni egy világot állatok nélkül. Vagy mégis elképzelhetetlen?
