Az 1980-as években Magyarországon elsősorban németjuhászokat használtak vakvezetőkutyaként. Ez a gyakorlat az ezredforduló körül megváltozott. A legtöbb országban már a labrador retriever fajta egyedeit képezik ki a látássérültek vezetésére. Miért?
Erre a kérdésre a két leggyakrabban elhangzó, egyszerű válasz: már nincsenek vakvezetésre alkalmas németjuhászok. Az a tapasztalat, hogy a labrador retriever a legalkalmasabb fajta vezetésre.
Az emberekben mélyen gyökerezik a legendás németjuhászok emléke, ezért sokak számára nehezen elfogadható a két egyszerű mondat igazságtartalma anélkül, hogy a dolgok mögé látna. Kukucskáljunk hát be kicsit a tenyészkennelekbe!
A németjuhász tudatos tenyésztése a 19. század végén kezdődött. Célja a német erőszakszervezetek (a hadsereg és rendvédelmi szervezetek) részére egy könnyen kiképezhető, küllemét és fellépését tekintve megfélemlítő, mégis a gazdája, vagy felvezetője által könnyen kezelhető, sokoldalúan felhasználható kutyafajta létrehozása volt.
Nem vitás, hogy a 20. század elejére a német juhászkutya formájában sikerült is egy „csúcstechnológiás biofegyvert ” előállítania a német hadiiparnak. A második világháború befejeztével – ahogy a német fejlesztések általában – a németjuhász is világszerte elterjedt, közkinccsé vált.
Felhasználási területük eleinte megmaradt elsősorban az erőszakszervezeteknél, de azokat az egyedeket, amelyek kevéssé voltak agresszívek, és a stressztűrő képességük az általánosnál magasabb volt, elkezdték a háborúban megvakult veteránok segítésére kiképezni.
A magyarországi vakvezetőkutya kiképzés során is ezt a fajtát részesítették előnyben. Próbálkoztak más kutyafajtákkkal is, mint például bernáthegyivel, airedale terrierrel, rottweilerrel, német doggal, magyar vizslával és nagytestű keverékkutyákkal is.
Ezek eredményeként azonban azt mondhatjuk, hogy bár minden kutyafajta között találhatóak olyan egyedek, amelyek alkalmasak a vakvezetővé történő kiképzésre, de általánosságban (az ezredfordulóig) a németjuhász fajta volt a legalkalmasabb vakvezetésre. A németjuhászt a filmipar annyira népszerűvé tette, hogy a fajta iránt jelentősen megnövekedett a piaci kereslet. Természetesen – mint mindig – a piaci rés betöltésére azonnal akadtak magukat tenyésztőként megnevező szaporítók, akik a gyors meggazdagodás ígérete miatt nem riadtak vissza a beltenyészetek kialakításától sem.
Ennek következtében a fajta számos egyede vált genetikai hordozójává, örökítőjévé, elszenvedőjévé a csípő- és könyökízületi diszpláziának, epilepsziának és degeneratív gerincbetegségeknek, és egyre több németjuhász lett kiszámíthatatlan viselkedésű, nehezen kezelhető.
A fajta genetikai rehabilitációjára vannak törekvések világszerte, de még messze a teljes siker. A jelen bejegyzés közzétételekor nem ismerek Magyarországon kiadott tanúsítvánnyal rendelkező, vakvezető németjuhászt.
A képen látható németjuhász is egy őrző-védő vizsgával rendelkező eb.
(Lejegyezte: Angyal Gábor)
