Mik legfontosabb szempontok a macska táplálkozását tekintve? Mit kell tudni az emberi táplálékokról, és mi szükséges valóban a macskáknak? Ma utánajárunk, hogy mik azok a tápanyagok, amikre feltétlenül szüksége van a cicának ahhoz, hogy egészséges és kiegyensúlyozott életet éljen!
Egészséges életmód a macska táplálkozásában
Az egyik legfontosabb eleme a macska táplálkozásának, hogy lehetőleg ne etessük az asztalunkról. Mivel az emberi táplálékok jelentős része nem alkalmas a bársonytalpúak gyomrának, így mellőzzük azt, hogy hagyjuk, hogy az asztalunkról egyen. Ha nagy ritkán lepotyog valami, amire a négylábú azonnal rástrartol, attól még nem lesz baja, de ez gyakran oda vezet, hogy ha az asztal idáig tiltott terep volt, akkor lazul a fegyelem.
Nagyon fontos az is, hogy elegendő folyadékot fogyasszon a cica. Ezt leginkább úgy biztosíthatjuk a számára, hogy a lakás különböző pontjain elhelyezünk egy itatót, hogy mindenhol elérje a vizet. Lehetőség szerint kerüljük azt, hogy a víz túl közel legyen az etetőtáljához, mert akkor nem biztos, hogy fogyasztani fog belőle. Főként azoknak a macskáknak javallott több vizet adni, amik jellemzően száraz tápon élnek. Éppen ezért a száraz eledelt csak kiegészítésként érdemes alkalmazni a nedves mellé.
A macskák alapvetően finnyás népség, így nem ritka, hogy képesek koplalni, ha nem olyan falatok vannak a tálban, amiket szívesen fogyasztanak. Arra azért vigyázzunk, hogy ne alakuljon ki függőség, hogy csak egyféle tápot fogyaszt a macska. Ilyenkor a legjobb, ha valamilyen módon kicselezzük kedvencünket, azaz akár kis mértékben vegyítjük egymással a különböző tápokat.
Milyen módon egyen a bársonytalpú?
A kiscicák természetesen az elején anyatejen élnek, de ezt lehetőleg később se cseréld le tehéntejre, mivel egyáltalán nem egészséges a cicák számára, mert könnyen hasmenést okozhat. Ebben az esetben inkább speciális, macskák számára kifejlesztett tejet vagy tápszert adj kicsi kedvencednek, hiszen az sokkal jobb választás.
Manapság többféle etetési mód létezik, melyek között szerepel a BARF, a nedves eledelekkel való etetés és ezek kombinációja, na meg kiegészítése a különféle száraz eledelekkel. Lássuk is őket dióhéjban!
A BARF egy nyers hússal történő etetést foglal magába. Sokan kedvelik, mert ellenállóvá teszi a macskát, és az immunrendszerét is karbantartja. Ami miatt sokan támadják, az a nyers húsban tanyázó különböző baktériumok és vírusok. Így mindenkinek szíve és joga eldönteni, hogy számára ez az etetési mód követendő-e vagy sem.
A nedves eledel talán a legjobb választás, hiszen elegendő folyadékot és minden fontos tápanyagot tartalmaz, amire a négylábúnak szüksége lehet. Mindig alaposan tájékozódj a vásárlás előtt, hiszen a gyártók minden fontos információt feltüntetnek a csomagoláson.
Végül pedig a száraz eledel, ami leginkább csak kiegészítésként jó választás a nedves tápok mellé. Sokan használják magában is a macska táplálkozásának a fedezésére, de ez egyáltalán nem jó dolog. A túl sok száraz eledel elvonja a szervezettől a vizet, ami különböző veseproblémákhoz vezethet. Éppen ezért, ha mégis ezt kell választanod, akkor fordíts fokozott figyelmet a folyadékfogyasztására.
A megfelelő táp kiválasztása során mindig ügyelj a macska korára, fajtájára, esetleges érzékenységére és persze arra, hogy mit adsz még neki mellé kiegészítésként.
Forrás: https://kedvence.hu/spg/958844,268609/A-legfontosabb-tudnivalok-a-macska-etetesrol