A sertések szeretnek együtt keresgélni, enni és pihenni. Ezért elegendő helynek és táplálékforrásnak kell rendelkezésükre állnia, hogy egyszerre tudják megvalósítani az említett tevékenységeket, és elkerülhető legyen a versengés.
Mik azok a potenciális jelzések (indikátorok), amelyek megmutatják, hogy a sertéseknek nincs elegendő helyük, és a helyzet farokrágáshoz vezethet?
- alacsony testtömegindex
- különböző méretű állatok egy csoporton belül – szétnövés
- bőrsérülések a hátsó testtájon (élelemért való versengés)
- bőrsérülések az elülső testtájon (helyért való küzdelem)
- harc az etetőkért
- sertések várakoznak az etetők használatára
- az ól többi részében kevés állat tartózkodik
Mit lehet tenni?
Biztosítani kell a szükséges helyet az állatok számára, hogy elkerülhető legyen az élelemért, az itatókért vagy a fekvőterületért való versengés. Olyan etetőrendszert használjunk, amely lehetővé teszi, hogy az állatok egyszerre, egy időben tudjanak enni. Az ad-libitum rendszerek magukban hordozzák a farokrágás veszélyét, mert legtöbbször nem tudják az összes állatot azonos időben kiszolgálni. Ha a gazda ilyen rendszert alkalmaz, fordítson külön figyelmet arra, hogy a sertések ne versengjenek a takarmányért. Az istállók belső kialakítása is fontos szempont. A férőhelyeknek lehetőséget kell nyújtaniuk arra, hogy elkülönüljön a pihenő-, illetve a tevékenységekre szolgáló aktívterület, és a sertések is elkülönülhessenek társaiktól.
Miért?
A versengés stresszfaktor, következménye lehet a farokrágás. Kutatások kimutatták, hogy a sertések apró testbeszédjeleket alkalmaznak annak érdekében, hogy elkerüljék a harcokat; ha azonban nincs elegendő helyük ahhoz, hogy elkerüljék a konfrontációt, stresszessé válnak. A megfelelő méretű hely biztosítása olyan egyéb paramétereket is befolyásol, mint a nyugodtság és a levegőminőség.
Hogyan?
A megfelelő méretű ólak és az elegendő etetőhely kialakítása mellett lényeges, hogy azonos méretű sertéseket tartsunk egy csoportban, ezzel minimalizáljuk a versengés kiváltotta stresszt. A méret szerinti csoportosítást az elválasztás idején célszerű megtenni, hogy a későbbi átcsoportosításokat elkerüljük. Az alomtársakat tartsuk együtt, amennyiben lehetséges, és csak a rendkívül kistestű malacokat vigyük extra felszereléssel ellátott ólakba. Pár egyszerű változtatás arra is lehetőséget nyújt, hogy az állatok “menekülési útvonalakat” találjanak maguknak. Ilyen például, amikor egy lépcsőfokon felléphetnek a padozat emelt szintjére.
Mennyibe kerül?
Ha az etetőhelyek területét bővítenünk kell, az nyilvánvalóan csökkenteni fogja a pihenőterület nagyságát az ól egészét tekintve. Emiatt esetleg csökkentenünk kell az egy csoportban lévő sertések számát. Azokban az országokban, ahol megvalósították ezeket a változtatásokat, az volt a tapasztalat, hogy a költségek megtérülnek.
Honnan tudjuk, hogy jól csináljuk-e?
Az állatok bőrének jó (sérülésmentes) állapota megmutatja, hogy elegendő hely áll a rendelkezésükre, és nem kell harcolniuk vagy várakozniuk az etetőknél. Ha mindegyik állat ugyanabban az időben tud táplálkozni, és mindegyiknek jut hely pihenésre, lefekvésre egyazon időben, akkor valószínűleg nincsenek versengés jellegű problémák. A vályú méretét illetően nincs kötelező érvényű EU-s előírás. Kurtítatlan farkú malacokat tartó gazdaságok tapasztalatai szerint azonban ajánlatos malaconként 17 cm szélességű vályút alkalmazni. A hízóknál a vályúszélességet 22 cm-esre kell növelni egyedenként, hogy megelőzzük a versengést.
Vannak hátrányai?
A nagyobb vályúk beszerzésén és az egy területre eső kevesebb sertés járulékos költségein túl további költsége nincsen a változtatásoknak.
