A lóápolás fogalmához hozzá tartozik a ló bőrének, szőrének, testnyílásainak ápolása, a pata gondozása, a fürdetés, a hosszúszőrök rendben tartása és a sok vitát kiváltó nyírás. A lóápolás nem csak esztétikai szempontból fontos, de a ló egészsége szempontjából is jelentőséggel bír. Egy elhanyagolt, ápolatlan lovon hamarabb jelennek meg bőrbetegségek, fertőzések, a nyereg- és a hevedertájék nem megfelelő tisztán tartása pedig fokozza a feltörések veszélyét. Másképp ápoljuk a lovat napi rendszerességgel, mint karámozás után, és amikor versenyre készítjük elő.
A ló bőrének, szőrének rendszeres tisztán tartáshoz vakarót, gyökérkefét, szőrkefét és puha rongyot használunk. Fontos, hogy alaposan megtisztítsuk mindazokat a részeket, amelyekkel bármilyen felszerelés érintkezik (nyereg, heveder, ínvédő). A vakaró fémből (nem durva „marhavakaró”, hanem rugós, kör alakú lóvakaró), műanyagból vagy gumiból készül, segítségével eltávolíthatjuk a rászáradt trágyát vagy a vastagabban felrakódott sarat, aminek főleg karámozás után vagy esőben történő lovaglás után van komoly szerepe. A vakaróval fellazítható a szőr mélyébe rakódott por is. A lágyabb részeken és az érzékenyebb lovaknál használjunk gumivakarót. Ezt követi a durvább szőrzetű gyökérkefével történő tisztítás. Az ápolást körkörös mozdulatokkal rendszerint a nyak bal oldalán kezdjük, onnan a mellkason, a háton, a hason és a faron át folytatjuk, végül pedig az elülső és a hátulsó lábakat ápoljuk le felülről lefelé haladva. Alaposan keféljük át a lábtő elülső részét és a csüdhajlatokat. Utána ugyanezt megismételjük a másik oldalon is. A gyökérkefe az az eszköz, amivel a legalaposabban megtisztíthatjuk a lovat.
A jóval puhább sörtéjű szőrkefe a kivakart finom por eltávolítására alkalmas, ezért mindig a szőrszálak növekedési irányával megegyezően használjuk. A szőrkefében összegyűlt port a vakaróval tudjuk lehúzni, abból pedig az istálló folyosójának kövezetére vagy egyéb könnyen felseperhető helyre üthetjük le. Ezt követően, ha felvezetéshez (pl. tenyészversenyen vagy verseny előtti állatorvosi vizsgán), vagy versenyre készítjük elő a lovat, befújhatjuk szőrfénnyel, és utána töröljük át puha ruhával, ami csillogást ad a szőrnek. Ha ellenőrizni szeretnénk egy ló tisztaságát, simítsuk végig szőr ellenében a nyakát vagy a testét. Rosszul vagy felületesen ápolt lónál a simítás nyomán kiütközik a por.
A fej ápolása az előzőekhez hasonlóan történik, itt azonban nemigen használunk vakarót. Figyeljünk arra, hogy azokon a helyeken, melyeket a ló fokozottan félt, a szem és a fül környékén, óvatosak legyünk és ne okozzunk kellemetlen élményt.
Az ápolás végén nedves szivaccsal távolítsuk el a szennyeződéseket a szem környékéről, az orrlyukakból és a száj széléről, sarkából. Egy másik szivaccsal a végbélnyílást, a hüvely vagy a pénisz környékét mossuk meg.
Vannak lovak, amik kifejezetten élvezik az ápolást és az azzal járó törődést, viszont vannak olyanok is, amelyek csiklandósak, érzékenyek. Előfordulhat, hogy a kancák a sárlási időszakban a megszokottól eltérően reagálnak. A lovakkal mindig jóindulattal, türelemmel, de határozottan bánjunk, és ne hagyjuk, hogy folyton odébb menjenek, esetleg kirúgjanak.
Azok a csodálatos szürke lovak!
Nem egy lovas vágyálma egy nemes szürke ló, hiszen feltűnőek, látványosak, gyönyörűek – és még a mesebeli herceg is „fehér” lovon érkezik! Akinek viszont már kijutott ebből a szerencséből, és van vagy volt szürkéje, annak rögtön eszébe jutnak a tisztán tartásuk körüli problémák is.
Szőrük a legkisebb szennyeződéstől foltokban sárgás színt ölt, ami igen elhanyagolt külsőt kölcsönöz nekik. Ráadásul olyan gyakran előfordul, hogy nem született még olyan szürkeló-tulajdonos, akiben legalább egyszer ne merült volna fel, hogy „ezt már biztosan direkt csinálja!”
A sárgás foltok kitisztítására sokféle házi praktika látott már napvilágot. A legrégebbi talán ezek közül a vízzel kevert faszénpor. Bekenjük vele a koszos területeket, majd száradás után egyszerűen kikeféljük. Szokás még langyos vizes szivaccsal megdörzsölni a foltokat és megszáradás után szintén átkefélni. Hátránya ezeknek a módszereknek, hogy hideg időben, főként nagyobb koszos területek esetén nagyon vigyázni kell arra, hogy meg ne hűljön a ló. Ilyenkor a leginkább bevált megoldás a gyökérkefe és sok-sok türelem.
A munkában nagyon megizzadt vagy elázott lovat először csutakoljuk le. Vegyünk mindkét kezünkbe puha és szálas szalmát (nem kell összecsavarni) és íves mozdulatokkal dörzsöljük át vele a ló testét. Azáltal, hogy felborzoljuk a szőrt, segítjük annak gyorsabb száradását. Nagyon hideg időben a lovat ezt követően takarjuk le teljes száradásig egy polártakaróval, ami nem akadályozza meg a kifelé párolgást, majd keféljük át az állatot.
A hosszúszőrök ápolására is figyelmet kell fordítani: mindenki szeretné, ha lovának egészséges, dús farokszőre, esetleg sörénye lenne. Ezért felejtsük el a durva szőrű kefét, mert gyorsan kiritkíthatjuk vele a szőrt. A legjobb, ha a farok szőrzetét összefogjuk és megtekerve egyik kezünkbe fogjuk, a másik kézzel pedig úgymond „kiszálazzuk”, tehát fésülés nélkül választjuk szét az összeakadt szálakat. Némi gyakorlás – és már nem is tűnik annyira időigényesnek ez a módszer, főleg ha számításba vesszük a szép eredményt. A sörény- és farok-spray használata mindemellett csodákat művelhet.
A patát minden lovaglás előtt és után patakaparóval kaparjuk ki. Válasszunk olyan patakaparót, aminek hátoldalán kis kefe van. Ennek segítségével a résekből, a nyír mellől is teljesen eltávolíthatjuk a szennyeződéseket, valamint lekefélhetjük a paták külső oldalát is. Minden egyes patakaparásnál ellenőrizzük a paták állapotát. Ha a pata széle töredezik, esetleg felrepedt, meglazult a patkó vagy a pata túl hosszú, esetleg a patkolás óta látványosan megváltozott az alakja (terül, ránő a patkóra stb.), azonnal hívjunk hozzá kovácsot és addig csak puha talajon, kíméletesen mozogjon. A nyírrothadást félreérthetetlenül jelezi a romlott húslevesre emlékeztető szag. Ilyenkor, vagy ha más komoly elváltozást észlelünk, szóljunk az állatorvosnak és kezdjük el azonnal kezelni a lovat.
Lemosást követően a paták minőségének, állagának függvényében hetenként néhány alkalommal kenjük be őket patazsírral vagy pataolajjal. Ugyanez javasolt körmölés vagy patkolás után is, ha a reszelő megsérti a pata külső felületét. Hideg, nedves időben várjuk meg ezzel a teljes száradást. Meleg nyári napokon pedig kenjük be még nedvesen, hogy ne száradjanak ki túlzottan.
Patkolás előtt „csapjuk be” a lovak lábát nedves agyaggal, ettől kellően felpuhulnak. Ne hagyjuk azonban, hogy az agyag beleszáradjon a patákba, mert akkor puhítás helyett még a pata meglévő nedvességét is magába szívja.
A ló, de legalábbis lábainak lemosása is hozzátartozik az időszakonkénti lóápoláshoz, de kifejezett meleg időben akár mindennap is megtehetjük. Lovat csak nyári melegben, vagy szélcsendes, közepesen meleg időben fürdessünk, sose felhevült állapotban.
A mosást kezdjük az elülső lábakkal és folytassuk a hátulsókkal, utána a far, majd a nyak következik. Csak ezt követően mossuk le a testét és óvatosan a fejét. A semleges samponos mosás csak ritkán ajánlott, mindennapi alkalmazása felboríthatja a bőr természetes funkcióit.
| Miután átnedvesítettük a ló szőrét, samponozással – vagy anélkül – egy műanyag mosókefével dörzsöljük át, így fellazítjuk a szőrt és a piszkot. Ezután ismét mossuk addig, amíg a sampon maradéktalanul ki nem ürül a szőréből, vagy tiszta víz nem folyik a testéről. Ezután úgynevezett „svicckéssel” vagy „tajtékvonóval” húzzuk ki a szőréből a víz nagy részét. Száradásig mindenképpen meleg, napos, szélcsendes helyre vezessük, esetleg sétáltassuk. |
A lábak mosása, áztatása esetenként hidegebb időben is lehetséges, sőt szükségszerű. Ilyenkor azonban még alaposabban töröljük szárazra a lábakat, a csüdhajlatokat, mert a nehézkes száradás miatt könnyebben alakulhat ki csüdsömör vagy más bőrfertőzés.
A sörény hossza a sportlovaknál általában egy tenyérnyi, a martól a tarkó felé haladva kicsit szélesedik. Ennek praktikus okai vannak: ez az a hossz, ami könnyen ápolható és versenyre könnyen fonható. Ha a hosszabb sörény mellett döntünk, vigyázzunk ápoltságára, ellenkező esetben nemcsak csúnya, „hobós” kinézetet kölcsönözhetünk a lónak, de viszketőssé, korpássá is válhat, vagy élősködők telepedhetnek meg benne. A sörény teljes levágása – egészen a „kopaszságig” – csak állatorvosi javaslatra indokolt. A lónak szüksége van sörényére és farkára a legyek távol tartásához.
A sörényt csak nagyon vékony sörényű lovak esetében nyírjuk ollóval, egyébként inkább „tépjük”. Ezt régen csak kézzel végezték, ma már megkönnyíti a munkát a sörénytépő kés és a sörénytépő fésű. Bármelyiket használhatjuk. Mindkét eszközzel kis csomónként haladunk végig a sörényen. A hosszabb szőrszálakat egyik kezünkkel megfogjuk, a többit a sörény töve felé visszatoljuk, és itt a csomót összeszorítjuk. A hosszú szálakat hirtelen rántással eltépjük. Ezzel a módszerrel természetes külsőt tudunk adni a megrövidített sörénynek, és a ritkítással megakadályozzuk, hogy kócosan szerteszét álljon. Ha a szálakat tövestől tépjük ki, a visszanövő rövid, erős szálak megemelik a hosszabbak tövét és szintén bozontos külső lesz az eredmény.
Akár kézzel, akár segédeszközzel végezzük ezt a műveletet, az első alkalmakkor készüljünk fel arra, hogy az erős sörényszálak és a bordázott kés jól összevagdoshatják a kezünket.
A farkat soha nem ritkítjuk, hanem olló segítségével vágjuk egyformára. Ha nincs jobban kikopva, akkor legfeljebb annyira rövidítsük meg, hogy felemelt állapotban is még leérjen a csánk alá. Ilyenkor fésüljük át egymás után többször a lovat, és a kilógó szálakat nyírjuk utána.
Sok vitát hallunk arról, hogy indokolt-e a lovak szőrének nyírása. Van, aki a nyírott szőr egészségessége, van, aki a természetes fedőszőrök meghagyása mellett kardoskodik. Persze mindkét tábor egyformán elszánt.
A szőr a ló természetes védőrétege, amelyet azért növeszt pontosan akkorára, hogy megvédje az időjárás viszontagságaitól. Ridegen tartott lovat éppen ezért nem szabad nyírni. Ha azonban egy ló olyan vastag szőrt növeszt télire, amelyben a lovaglás, a munka során erősen beleizzad és csak nagyon hosszú idő alatt szárad ki, esetleg az istállóban rendszerint visszaizzad, akkor annak megfázás, köhögés, tüdőgyulladás lehet a vége. Ilyen esetekben javasolt a természetes szőrt a ló egészsége érdekében lenyírni és annak elvesztését az istállóban takaróval pótolni.
Istállóban tartott nyíratlan szőrű lovat csak nagyon hideg időben, fagypont alatt indokolt takarózni.
| A nyírást bízzuk olyan valakire, aki már jártas ebben. Azon túl, hogy egy gyakorlatlan produkcióval hónapokra csúnyává, a frottírtörölközőhöz hasonlatossá tehetjük lovunkat, még számos probléma is közbejöhet. Gondoljunk előre arra is: vajon lovunk bírni fogja-e a gép „félelmetes” hangját. Praktikus okokból és egyszerűen divatból eredően is többféle nyírási fazont találtak ki. Mindenesetre a ló orrán és ajkain növő hosszúszőröket és a szempillákat lenyírni, valamint a fülek belsejét teljesen kinyírni egyáltalán nem javasolt. Élettani jelentőségük van és sok más hátrány mellett a legyek és rovarok jelenlétére is érzékenyebbé teszi a lovakat. |
Forrás: https://www.lovasok.hu/index-archive.php?i=32319
