A magyar jogszabályok minden fertőző állatbetegségre vonatkozóan egyértelműen meghatározzák, hogy az adott betegség esetén mi a kötelező eljárás az élelmiszertermelő állatokkal, a belőlük előállított termékekkel. Az olyan nagy gazdasági kárral fenyegető, egy adott állatfajra nagy veszélyt jelentő megbetegedések esetén, mint amilyen például az afrikai sertéspestis (ASP), a jogszabályok az állományok leöléssel végrehajtott mielőbbi felszámolását írják elő. Ez akkor is így van, ha a megbetegedést okozó kórokozó az emberre nem veszélyes. Ennek járványvédelmi és élelmiszerhigiéniai okai is vannak.
A fertőzés veszélye
A fertőzött, még élő állatok nagy mennyiségben ürítik a vírust. Emiatt újabb és újabb állatokat fertőzhetnek meg, mozgatásukkal, vágóhídra szállításukkal nagy kockázatot jelentenek a közelben lévő fogékony állatokra. Emellett ragályfogó tárgyakkal is (ruházat, gépek, eszközök stb.) átvihető a betegség egy másik állatállományba. Fertőzött állatok húsából készült, nem hőkezelt termékek nagyon nagy távolságra terjeszthetik a betegséget, ez pedig nagy kockázatot jelent.
A betegséget okozó vírus erősen fertőző és nagy ellenálló képességű. Mit is jelent a nagy ellenálló képesség? Sózott/szárított húskészítményekben 140 napig, pármai sonkában 400 napig, csontvelőben 7-9 hónapig, talajban 100-200 napig, vízben 70 -120 napig, fagyasztott húsban évekig fertőzőképes marad az ASP vírusa.
Virémia
A fertőzött vagy fertőzöttségre gyanús, illetve beteg állat lázas, a vírus mindenhol jelen van a szervezetében (virémia). A betegség vérzéses, gyulladásos elváltozásokat okoz, és az ilyen állatból nyert hús, egyéb termék emberi fogyasztásra alkalmatlan.
Afrikai sertéspestisben elhullott vaddisznót, sertést tilos feldolgozni! A beteg és a betegségre gyanús sertéseket élelmiszer-feldolgozás céljára tilos levágni, azokat le kell ölni és meg kell semmisíteni. A beteg állatok húsa nem kerülhet forgalomba, azt állatifehérje-feldolgozóban ártalmatlanítják.
A Magyarországon nevelt, engedélyezett, vágóhídon levágott sertéseket vágás előtt és után minden esetben állatorvosi vizsgálatnak vetik alá, a belőlük származó sertéshús és az abból készült termékek is biztonsággal fogyaszthatóak.