Szabadagazdi
Felelős gazdi Radar kuckója

Hogyan látják a világot a kutyák?

Legtöbben hajlamosak vagyunk feltételezni, hogy az emlősök – köztük a kutyák is – ugyanúgy érzékelik a környezetüket, mint az emberek.

Itt-ott halhattunk, olvashattunk már arról, hogy a kutyák színlátása még nem bizonyított. Illetve, azt már tudjuk, hogy képesek megkülönböztetni a kék és a sárga színeket. Arról viszont keveset tudunk – bár már végeztek a témakörben kutatásokat –, hogy valójában hogyan áll össze a környezetről alkotott kép az ebek fejében.

Alapértelmezetten öt érzékszerv rendszer ismeretében próbáljuk modellezni a dolgot. Mivel a kutyáknál a szaglás alakul ki elsőként, és ha idős korukra megsüketülnek, megvakulnak, a szaglásuk még akkor is jól működik, nem alaptalan feltételezés az, hogy a szimatuk az érzékelésük fókusza. Hogy azt a hallás,vagy a látás egészíti-e ki leginkább, vagy esetleg egy hatodik, netalán tán hetedik érzék, még nem tudjuk biztosan.
A vándormadarak esetében biztos, hogy a geomágnesesség alapján is tudnak tájékozódni. Egyes kutatások kutyaféléknél is kimutatták ezt a képességet. Tehát, hatodik érzék lehet mondjuk a mágneses erőterek észlelése.

Tapasztalatból tudjuk, hogy a kutyák képesek reagálni az emberek hangulati változásaira. Végeztek olyan kísérletet is, ahol egymás melletti helyiségekben tartózkodott a kutya és gazdája, tehát az öt alapvető érzékszerv segítségével nem juthatott a gazdájára vonatkozó információhoz az eb. A négylábú agyi tevékenységének változásait mérő műszerek azonban egyértelműen jelezték, hogy a kutya így is érzékelte, és átvette a gazda hangulatváltozásait. Hogy mi a magyarázata ennek a jelenségnek? Még elmélkednek rajta a tudósok.

Nevezzük ezt hetedik érzéknek.

Az elmúlt három esztendőben már több bejegyzésben is írtam arról, amikor Radar bizonyítottan átvette a hangulatomat. Ő reagálta le a bennem kialakult és elfojtott stresszt, konkrétan hányással. Ami számomra még érdekesebb, az az, hogy némiképp visszafele is működik ez a dolog. Arra gondolok, hogy amikor éjszaka alszom és Radarnak sürgős kimehetnékje támad, odafekszik az ágyam mellé és szuggerál.

Ilyenkor egyfajta belső feszültség alakult ki bennem, és felébredek.

Visszatérve a kutyák összetett érzékelésére: a lényeg az, hogy minden élőlény esetében – beleértve a kutyákat is – úgy alakulnak ki az érzékszervek, és úgy rendeződnek hierarchiába, hogy az az adott faj életben maradását a leghatékonyabban tudja szolgálni.

Az érzékszervek olyanok, mint a számítógépek beviteli perifériái, az agy pedig az adott egyed preferenciái szerint értékeli és dolgozza fel az inputokat. Mivel azonban hihetetlenül nagy mennyiségű a külvilág felől érkező információ, ezért az agy nem 100%-ban képezi le a valóságot (így van ez az embereknél is), hanem meglévő adatok (ismeret tendenciák) alapján kiegészíti azokat.

Lejegyezte: Angyal Gábor

Cikkek ebben a kategóriában

Kutyák és a fűtés – Mennyire legyen meleg otthonunkban?

PozsgaiReka

A kutyák öregedése során inkább mennyiségi változások történnek a génkifejeződésben

Strbik Dorina

Rókavakcinázás októberben

ml

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogad Tovább

Adatkezelési tájékoztató